Team Speak 3
Chat ablak
Partnerek
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |

Super League - Bathurst szezonzáró előzetes

Beküldve: 2012-02-22 17:51:44

Az utolsó versenyhez érkezett a bajnokság mezőnye, ahol több helyezés is el fog dőlni, többek között hogy kik állhatnak majd fel a dobogó második illetve harmadik fokára, hiszen a bajnoki cím sorsa két héttel ezelőtt már eldőlt Kesjár András javára. Már csak azért is érdekes versenyre van kilátás mert egyszerre 3-4 pilóta pályázik a dobogóra, illetve a középmezőnyben a legjobb 8 közé is sokan szeretnének felérni. A helyszín Bathurst lesz, ahol V8-as Ford és Holden autókkal fognak körözni a srácok. Nagy végjátékra számíthatunk tehát szerda este. Sok sikert mindenkinek.

Super League - Long Beach összefoglaló

Beküldve: 2012-02-20 21:51:52

Kevés létszám és kissé unalmas verseny jellemezte az utolsó előtti versenyhétvégét a Super League bajnokságban. A versenyzők ezúttal Indy Carral próbálták ki tudásukat, a szűk utcai Long Beach versenypályán. A versenyen összesen 6 versenyző vett részt. Az időmérő edzést mindössze 13 ezreddel Micheller Dávid nyerte Kesjár Andrással szemben. A harmadik helyről Böröndi Géza várhatta az első futamot. A dobogóért harcoló versenyzők közül Fáy Andrásnak sikerült jöbban az időmérő hiszen a negyedik helyről vághatott neki a versenynek, Kretskó Vilmos az ötödik és Fürjész József pedig a hatodik helyről rajtolhatott el. Folytatás a részletekben.

CHALLENGE - AZ rFactor FILM INFÓK

Beküldve: 2012-02-18 11:31:10

Megérkezett a Challenge legújabb videóelőzetese. A szeptemberben debütáló rFactor TV sorozat egy masszív történetszálon alapuló filmsorozat lesz, ami nem egy szálon, hatalmas csatákkal, drámával és váratlan fordulatokkal lesz megfűszerezve. A részeltekre kattintva megtalálhatjátok a videót és néhány új információt is a filmről.

Superstars Series - Monza előzetes

Beküldve: 2012-02-17 19:14:29

Vasárnap este elrajtol az International Superstars Series bajnokságunk is. Az első verseny helyszíne Olaszország lesz ahol a híres Monzai versenypályán fognak a versenyzők 2x25 percben megküzdeni egymással. Jelenleg 12 fő nevezett a bajnokságra, egyedi csapatnévvel illetve festéssel. Találhatóak a nevezők között nagyobb pilóták is, illetve egy-két újonc pilóta is. Hogy mire mennek egymással a srácok Monzában, és ki nyeri az ISS bajnokság nyitó futamát? Kiderül minden vasárnap este. Sikeres felkészülést mindenkinek, és sok sikert.

Formula Series - Singapur előzetes

Beküldve: 2012-02-17 18:56:09

A 15. versenyhétvégét Singapurban rendezik meg. Az elmúlt 3 versenyhétvégén 3 külön pilóta nyert, így elgondolkodtató az a tény, hogy vajon most ki fog nyerni? Az a Szapor László aki már megnyerte a bajnokságot? Vagy esetleg Gáll Dávid és Gacsal Norbert közül valaki? Tippelni nem, elgondolkodni rajta viszont lehet, hiszen rajtuk kívül még esélyes Klötzl Gergely és Ferenc Miklós is, akik még harcban állnak a dobogóér a szezon végén. Izgalmakat tartogat mindenki számára ez a hétvége, és hogy ki fog nyerni? Pénteken este kiderül. 
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
Alfa Amore Racing Team Web Page v2.0 - Excellent Performance in SimWorld
All Rights Reserved.